A teve meg a kisegér

A teve meg a kisegér
Volt egyszer egy agyafúrt kisegér. Mindenkinek túljárt az eszén, a
leghatalmasabb, legerősebb állatokén is.
Odaszaladt egyszer a tevéhez, és felkiáltott neki:
– Akármilyen magasan hordod a fejedet, te teve, mégis én látom meg előbb
a felkelő nap fényét!
– Hogyisne! – mérgesedett meg a teve. – Akkora vagy, mint egy szál
szempillám, én meg, mint egy torony. Hogy láthatnád meg te előbb a nap
fényét,
– Fogadsz-e velem? – kérdezte a kisegér.
– Fogadok!
Megkötötték a fogadást. A teve egész éjszaka nem hunyta le a szemét,
egyre a napfelkeltét lest-várta, nézte a keleti ég alját.
A kisegér fenn üldögélt a teve púpján, ő meg nyugat felé figyelt. Tudta a
ravasz, hogy a kelő nap fénye a nyugati hegyeken verődik vissza, mielőtt
még felkelne a nap.
Lassan virradni kezdett, felragyogtak a nyugati hegyek, a teve meg csak
nézte-leste a keleti ég alját.
A kisegér egyszer csak elkiáltotta magát:
-Ott a nap fénye, ni! Én láttam meg elsőnek!
Megfordult a lomha teve, és látta: csakugyan ott ragyog a nap a nyugati
hegyek ormán. Ámult-bámult: hát eztán nyugaton kel fel a nap? Jó időbe
telt, amíg megértette, hogyan járt túl az eszén a kis egér.
Pironkodott erősen, el is bujdosott nagy szégyenében a messzi pusztákra.
Az okos kis egér tiszteletére pedig Napkeleten azóta is Egerek Havának
nevezik az év első hónapját.