A teknős és a nyúl.

A teknős és a nyúl.
Hetvenkedve szaladgált a nyúl a mezőkőn.
– Fülemet rá, futásban nincs, aki legyőzzön!
Nos, ki áll ki velem? – szólt. – Kezdődjék a torna!
Nagy szerényen a teknős: – Megpróbálom – mondta
Te ? – kacagott föl a nyúl. – Volna hozzá merszed?
Nem elég a hátadon házadat cipelned?
Velem futna versenyt egy ilyen lomha jószág?
Akkor is – szólt a teknős – vállalom a próbát.
Körülállja a pályát a közönség. Rajta!
Kocogni kezd a teknős. Nevet a nyúl rajta,
Párat ugrik, van már vagy fél pálya előnye.
– Buta teknős! – Gondolja: Csúfot űz belőle.
Megáll, nézi gúnyosan, hogy izzad a másik,
majd lehever, mintha ágy lenne csak a pázsit,
nyújtózkodik, hunyt szemmel fekszik hason, háton,
s addig színlel alvást, míg elnyomja az álom.
Azalatt a teknős csak lépked lankadatlan,
elcsoszog a szunnyadó nyúl mellet is lassan,
s mire a nap az erdő fái mögé csúszik,
holdfáradtan bár, de már a cél előtt kúszik
Hűsebb lesz a levegő, fölriad a nyúl rá.
Rémülten fölugrik, nagyot rikkant: Hurrá!
s rohan. – Késő! Így jár a hetvenkedő néha:
henceg, s még a teknős is előtte ér célba.